Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2017. Október 11. 16:25, szerda | Helyi
Forrás: mti.hu

2018 márciusától használható lesz a 8-as főút várpalotai elkerülője

2018 márciusától használható lesz a 8-as főút várpalotai elkerülője

Határidőre elkészül a 8-as főút várpalotai elkerülője, várhatóan jövő márciustól használhatják az autósok az útszakasz – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) az út keddi sajtóbejárását követően.

A 8-as főút Székesfehérvárt elkerülő szakasza 2016. július 18-án került átadásra. A tizenötmilliárd forintból épült autóút a város elkerülésével köti össze a 8-as főutat az M7-es autópályával.

Nagy Róbert vezérigazgató tájékoztatása szerint az elkerülő út két ütemben épül, jelenleg az út-, híd- és vízelvezető elemek építési munkálatait végzi a kivitelező. A NIF Zrt. közleményében ismertette: a beruházás 2014 szeptemberében indult első ütemében 5,9 kilométer kétszer kétsávos főpálya mellett 2,4 kilométer országos közút és 2,35 kilométer szervizút épül egy külön szintű csomóponttal, két körforgalommal, a Székesfehérvár-Boba vasúti vonal felett két új vasúti híddal és összesen 814 méter zajvédő fallal.

Az elkerülő út második ütemén tavaly októbertől folynak a munkák, ennek részeként 3,4 kilométer kétszer kétsávos főpálya, 1,5 kilométer országos közút és 1,9 kilométer szervizút is épül. Pétfürdőnél külön szintű csomópont és két körforgalom, a Cseri parkerdőnél gyalogos és kerékpáros felüljáró készül, és két közúti felüljárót is felújítanak az útszakaszon.

A közlemény szerint Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az elkerülőút felgyorsítja a térség gazdasági fejlődését, emellett biztonságosabbá teszi a város közlekedését, és egészségesebbé válik Várpalota levegője is. A fejlesztés Várpalota vonzerejét is növelni fogja – tette hozzá.

A 8-as főút várpalotai elkerülőjének kivitelezését az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.) végzi, az első ütem nettó 21,84 milliárd forintból, a második ütem nettó 6,23 milliárd forintból valósul meg európai uniós és belföldi forrás felhasználásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Felszólította Kubát az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.

2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld

Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.