Hírek
2017. Szeptember 12. 15:51, kedd |
Helyi
Forrás: aszmh.hu
50 éves a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló távcsöve
Ötven évvel ezelőtt készült el Fehérváron az a 30 cm tükörátmérőjű Newton-reflektor, amely A Szabadművelődés Háza legfelső szintjén mindmáig szolgálja a városban a csillagászati ismeretterjesztést.
Magát a hat méter átmérőjű kupolát pedig negyven éve, 1977. szeptember 16-án tette fel a honvédség helikoptere az épület tetejére. A két jeles eseményt szombaton a Csillagvizsgálóban ünneplik.
A szeptember 16-i, szombati találkozóra várják mindazokat, akik ott voltak a "hőskorban", az 1960-70-es években, és azokat is, akik az elmúlt öt évtizedben munkájukkal gyarapították az ország csillagászati ismeretterjesztését, vagy érdeklődtek a rendezvény iránt.
Az első részben a fehérvári eseményeket tekintik át, megszólaltatva a történet néhány szereplőjét, a város, a TIT és a művelődési ház egykori és jelenlegi vezetőit. A második részben a távcső tükrének csiszolójával, Kulin Györggyel is találkozhatunk. Az ünnepi hangulatról a Hungarikum együttes gondoskodik, a rendezvényt a GalileoWebcast élőben közvetíti.
Az esemény oldala az aszmh.hu honlapján.

- A TERVEZETT PROGRAM:
10:00 Ünnepélyes megnyitó
10:15 A Csillagvizsgáló és kapcsolatai a városvezetéssel, a TIT-tel, a Művelődési házzal, a Kuratóriummal
11:00 A székesfehérvári csillagászati ismeretterjesztés évtizedei (dr. Nagy Rezső).
11:30 Felkért hozzászólók: dr. Futó László, Torma Károly, Csukovics Tibor
12:00 Számvetés – a Csillagvizsgáló tevékenysége: kiadványok, szkeptikus találkozók, Randi-díjasok, vendégkönyvi bejegyzések
12:30 A távcsövek világa (Dr. Fűrész Gábor)
13:15 Csoportkép készítés
14:30 Fehérvári emlékeim. Felkért előadók: Zombori Ottó, Bartha Lajos
15:00 Kulin György öröksége
- A kisfiú, aki le akarta lőni a Halley-üstököst (Mizser Attila)
- Hobbym: a csillagos ég. Egy dokumentumfilm és tanulságai. (Mizser Attila)
- Harmincasok klubja: Orgoványi-távcsövek Magyarországon (Pete Gábor)
- Hozzászólások, konzultáció
16:30 Országos helyzetkép
- Dunaújváros amatőrcsillagászata (Zseli József)
- Egy Orgoványi-távcső Balatonfűzfőn (Kocsis Antal)
- A győri bemutató csillagvizsgáló évtizedei (Pércsy Kornél)
- A szolnoki TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló (Szabó Szabolcs Zsolt)
- Szabó Gyula és a miskolci Uránia (Leitner Zsolt)
18:00 Zárás, Csillagvizsgáló látogatás

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
