Hírek
2020. Május 31. 16:05, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben

A kormány átcsoportosította az erőforrásokat, a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben - jelentette ki a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésről a Kossuth Rádió műsorában vasárnap.
Varga Mihály úgy fogalmazott: a magyar gazdaság helyzeti előnye, hogy a kormány és az államháztartás szándékait már jó előre fel lehet térképezni. Már évek óta tavasszal tervezik, és a parlament elé tárják a következő évi költségvetés számait, és ez olyan tervezhetőséget és kiszámíthatóságot jelent a piac szereplői, a háztartások, valamint a családok számára, amit a járvány okozta helyzetben sem érdemes feladni - foglalta össze.
Hozzátette: ha csak őszre készülne a költségvetés, valószínűleg kicsit pontosabban lehetne tervezni, így viszont több mint fél éve lesz mindenkinek arra, hogy alkalmazkodjon a büdzséhez.
A pénzügyminiszter - aki már a nyolcadik költségvetést nyújtja be - hangsúlyozta: az elmúlt évek azt igazolták, hogy a kormányzati várakozások és a pénzügyminisztérium tervezési gyakorlata helyes. Bár idén nehezebb a dolguk, hiszen a gazdasági mutatók nagy része jelentősen eltér az átlagos tendenciáktól, még ilyen bizonytalan helyzetben is meg lehet mutatni, hogy mennyire pontosan tud tervezni a Pénzügyminisztérium - vélekedett.
Varga Mihály szerint a járványügyi készültség fenntartására a gazdaságnak, a gazdaságpolitikának is reagálni kell, de nem jelenti azt, hogy a készültség minden más szempontot zárójelbe tesz.
Továbbra is a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb cél. Emellett a gazdaságpolitikának törekedni kell az államadósság mértékének további csökkentésére - a fegyelmezett, stabil pénzügyi politikára -, a családok támogatására, a gyermeket vállalók segítésére, a nyugdíjasok védelmére, illetve a nyugdíjak reálértékének biztosítására - sorolta.
A pénzügyminiszter kiemelte: új elem, hogy két fontos pillérre épül a 2021-es költségvetés. Az egyik az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, körülbelül 3000 milliárd forinttal, a másik a gazdaságvédelmi alap 2550 milliárd forinttal.
Hozzátette: részben az alapokon belül is van tartalék, így összesen 270 milliárd forint áll rendelkezésre az előre nem látható helyzetek kezelésére.
Varga Mihály hangsúlyozta: a 2021-es költségvetésben az egészségügy támogatása 156 milliárd forinttal emelkedik, az oktatásügyé pedig 78 milliárd forinttal az ideihez képest.
Kiemelte: a határok védelme és a közbiztonság továbbra is kiemelt feladat, így 2021-ben a védelemre, honvédelemre fordítható összegek 704 milliárd forintra emelkednek, a rendőrségnek és a közbiztonság fenntartására pedig 154 milliárd forintos többlettámogatást jut. Ezzel a kormány azt tudja garantálni, hogy megmaradjon az a helyzetelőny, hogy egy biztonságos országban élhetünk Magyarországon - jegyezte meg.
Az egészségügyi és járványügyi alapról a pénzügyminiszter elmondta: a védekezés mellett ez az egészségbiztosítás megerősítését szolgálja. Biztosítani kell, hogy a megkezdett, egészségügyet fejlesztő programok tovább fussanak 2021-ben is. Egészséges Budapest program folytatását is szeretnék, és ugyanez igaz a kórházakra is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.