Hírek
2017. Augusztus 10. 05:29, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: vidi.hu
A két forduló óta veretlen Debrecent fogadjuk szombaton
A Loki kispadján ismét Herczeg András ül, a csapat jelenleg a 11. helyen áll az OTP Bank Ligában.
Az Európa Liga zsúfolt programjába ezúttal egy hét szünetet iktatott be az UEFA, de a futball természetesen nem áll meg: szombaton este 20:30-as kezdettel a Vidi elmúlt tíz évének egyik legnagyobb riválisa, a DVSC látogat a Pancho Arénába.
A hétszeres bajnok, hatszoros kupagyőztes Debreceni VSC az előző idényben mindössze az utolsó fordulóban tudta biztosítani bennmaradását az élvonalban. A hajdúsági együttes végül a 8. helyen végzett az OTP Bank Ligában és a 2017-18-as évadot sem kezdte a legjobban, hiszen négy fordulót követően egyelőre csak két pontot gyűjtöttek és az utolsó előtti, 11. helyen állnak.
Jelenlegi mérlegük csalóka is lehet. A Mezőkövesd elleni 2-1-es vereség alkalmával csak egy 93. perces találattal maradtak alul, majd szoros, 1-0-s vereséget szenvedtek a Haladás otthonában, az elmúlt két körben pedig veretlenek tudtak maradni: a Pakson játszott 1-1-es döntetlen után a Ferencváros sem tudta legyőzni őket (0-0).
A nyáron néhány magyar játékos és számos légiós hagyta el a Lokit, így többek között Verpecz, Brkovics, Nagy Z., Danilovics, Osváth, Handzic, Feltscher és Szuk sem tagja a továbbiakban keretüknek. Az érkezők oldalán Nagy Sándor (Gyirmót), Tisza Tibor (Nyíregyháza), Sós Bence (Mezőkövesd) és Haris Tabakovic (Grasshoppers) neve szerepel. Kspadjukra az előző idény utolsó fordulója előtt ismét a korábbi sikeredző, a klubot 2009-ben a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejuttató Herczeg András ült le.

A transfermarkt.de szerint legértékesebb játékosuk 700 ezer euróval az egykori magyar válogatott Tőzsér Dániel, akit a 2016-17-es házi gólkirályuk, Holman Dávid követ. Keretük összértéke 6 millió euró, amely a 7. legmagasabb az NB I-ben. Jelenlegi csapatukból a Loki mezében bajnokin csak Ferenczi János és Könyves Norbert lőtt gólt a Vidinek.
- A DVSC azon kevés gárdák közé tartozik, amelyek élvonalbeli bajnoki örökmérlege a Vidivel szemben pozitív - 30 győzelmükkel mellett mi csak 27-szer nyertünk. Hazai pályán már jobb a mérlegünk, hiszen 36 meccsen 21-szer kerekedtünk föléjük.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
