Hírek
2017. Szeptember 29. 15:44, péntek |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
A Nebuló Kupával kezdődött el a sárkányhajósok hétvégéje
Pénteken újra birtokba vették a sárkányhajósok a Csónakázó tavat.
- Az első napon a Nebuló kupa küzdelmeire került sor, szombaton pedig a hagyományos Sárkányhajó Fesztiválé lesz a főszerep, a felnőttek megmérettetésén idén 46 csapat indul majd.
A verseny főszervezője, Sziklenka László elmondta, hogy 12. alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a Nebuló kupát és a Sárkányhajó fesztivált. Pénteken a diákok ismerkedtek a sárkányhajózással, az iskolák tanulói alig több mint egy óra alatt elsajátították az alapokat és egymás között versenyeztek.
„Ennek a sportágnak ez a nagyszerűsége, hogy rövid gyakorlás után hasonló képességű csapatok versenyezhetnek egymással, nem kell különösebb előképzettség.” – tette hozzá Sziklenka László. A diákcsapatok felkészülését megtekintette Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere is.
Szombaton a felnőttek versenyeznek, közöttük sok képzett csapat van, akik már évek óta vesznek részt sárkányhajó fesztiválokon és rendszeresen edzenek. Szombaton 46 csapat versenyez majd a Csónakázó-tavon.
A 12. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztiválon minden legénységnek egy időmérő futamban kell részt vennie. Az idősorrend alapján a legénységek, a nevezések számától függően különböző „dimenzióba” kerülnek, amelyek külön versenyeznek egymással és külön kerülnek értékelésre.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 10:04, péntek | Belföld
Orbán Viktor: olyan választás előtt állunk, amely eldönti a háború és béke kérdését
Olyan választás előtt állunk, amely eldönti a háború és béke kérdését, az amerikai választással együtt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.