Hírek
2017. Július 05. 18:16, szerda |
Belföld
Forrás: mti - fotó: MTI
A rendőrség szerint nem történt nemi erőszak a tavalyi Balaton Soundon

Semmi sem bizonyította, hogy szexuális erőszakot követtek volna el a kanadai DVBBS zenekar tagjai a múlt évi Balaton Sound fesztiválon.
A duót és menedzserüket kábítószer birtoklásának vétségével gyanúsítják a várhatóan a napokban befejeződő rendőrségi eljárásban - közölte a rendőrség a honlapján a Zsaru magazinra hivatkozva szerdán.
A magazinnak Kasznár Gyula, a Siófoki Rendőrkapitányság vezetője a múlt nyáron történtekről elmondta: a Zamárdiban rendezett fesztivál főszervezője több fiatal lány egyidejű rosszullétéről értesítette őt, két fesztiválozó nő pedig elmondta, hogy három barátnőjük az egyik színpad mögötti úgynevezett backstage konténerrészlegében "bódult tüneteket produkált".
Az alezredes hozzátette, az érintetteket az egészségügyi sátorban ellátták, és megtudták, hogy előzőleg - a fesztiválról asszisztense és menedzsere társaságában sietősen távozó - DVBBS öltözőjében jártak vendégként.
Felmerült a gyanú, hogy a fiatal nők ismeretlen anyagot fogyasztottak és szexuális kényszerítés áldozatává váltak, ezért az országot elhagyni készülő zenészeket és kísérőiket elfogták a ferihegyi repülőtéren. A szexuális bűncselekmény elkövetésének gyanúját erősítették a négy ember csomagjaiban talált pikáns intim segédeszközök és óvszerek is - tette hozzá.
A három nő nem emlékezett arra, hogy mi történt a konténerben, de tudatuknál lévő társaik sem számoltak be inzultusról. "A nőgyógyászati vizsgálatok szexuális cselekményt nem állapítottak meg" - hangsúlyozta a rendőrkapitány.
Kitért arra, hogy a zenekar tagjait, az asszisztenst és a menedzsert a repülőtérről Siófokra vitték, de vallomást nem tettek, a gyorsteszt viszont csak az asszisztensnél nem mutatott ki droghasználatot.
Szunomár Csaba kiemelt fővizsgáló a lapnak elmondta: megtudták, "a zenekarnak szokása koncertje végén néhány nőt színpadra szólítani, majd lehetőséget adni nekik, hogy a backstage-ben beszélgessenek, koccintsanak velük". Hangsúlyozta, "semmi sem támasztotta alá azt a feltevést, hogy drogokkal, pszichoaktív szerekkel kábították volna el őket, rosszullétükre a leglogikusabb magyarázat az, hogy a 18-21 év közötti vékony nők szervezete megsínylette a tömény szeszesitalok fogyasztását".
Semmi sem bizonyította, hogy a zenekar tagjai szexuális bűncselekményt követtek volna el Zamárdiban, hirtelen eltűnésükre a botránytól való félelmük a magyarázat - mondta.
A fővizsgáló szólt arról is, hogy a kábítószer birtoklásával gyanúsított zenészek és menedzserük szabadlábon védekezhet, ha az ügyészség további vizsgálatot nem kér, akkor a rendőrség a napokban lezárja az eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.