Hírek
2017. Október 24. 17:05, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Alapkőletétel a Palánkai utcában - Klaszbau Tudásközpont épül
A Klaszbau Tudásközpont az energia- és környezettudatos tervezés és megvalósítás mellett, egy tudástár létrehozását indítja el.
Azzal a céllal, hogy az építőipari szereplők - tervezők, kivitelezők, szakmát tanulók, építtetők, beruházók - korszerű, egységes tudást kaphassanak egy helyen és egy kézből.
A Klaszbau Tudásközpont várhatóan találkozó és képzési helye is lesz az építészeknek, a kivitelezőknek, a szakmát tanulóknak és építtetőknek, valamint a szakági tervezőknek is. A szakmunkát tanulók esetében együttműködést terveznek oktatási intézményekkel, különösen a hiányszakmákra tekintettel. Kiállítások, bemutatók, előadások szervezésével, építészek számára biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.
A székesfehérvári gazdaság sikere a kis- és középvállalkozások sikere is – mondta Molnár Tamás tanácsnok az alapkőletételen. Jól látható, hogy nem csak a termelésre és a kereskedelemre irányulnak a fejlesztések, hanem az innováció és a tudás is megjelenik, melynek egyik példája a Klaszbau Tudásközpont építésének kezdete.
A tudásközpont alapkövét Radetzky Jenő a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Kaszti Tamás a Kendel Kft ügyvezetője közösen rakta le.
Az építészet, az építőipar és bizonyos művészeti ágak összekapcsolásának gondolta vezérelt minket, amikor megálmodtuk a tudásközpontot – mondta Kaszti Tamás a Kendel Kft. és a Klaszbau Kft. ügyvezetője. Az idén már 26 éves Kendel építőanyag kezdetben csak kereskedéssel foglalkozott, majd kivitelezési és tervezési szolgáltatással bővültek. Minőségi alapanyagokat forgalmaznak, ami manapság egyre inkább fontos a házépítőknek, kivitelezőknek. „Az a tervünk, hogy jövő év őszén válna költözhetővé az épület és az év hátralévő részében pedig mindkét cég költözne és 2019 január elején szeretnénk nyitni.”
- „Építészmérnök vagyok, ami bizonyos mértékben rányomja a bélyegét – remélem jó értelemben – az egész cég működésére és filozófiájára. Nem kereskedők és nem egyszerű kivitelezők szeretnénk lenni, hanem ténylegesen egy filozófiai tartalmat szeretnénk megvalósítani a szakmánkban.”
Fontos szempont volt a tudásközpont megálmodásánál, hogy javítsunk a logisztikánkon, hiszen 1993-ban kényszerűségből költöztünk az Erzsébet utcába és évek óta érzékeljük, hogy az Erzsébet úti telephelyünk nem alkalmas már tevékenységünk kiszolgálására.
Forrás: szekesfehervar.hu
Fotó: Bácskai Gergely
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás