Hírek
2017. Július 24. 17:20, hétfő |
Helyi önkormányzati
Forrás: okkfehervar.hu
Augusztusban két hétre lezárják a Budai út egy szakaszát

A mai napon megkezdődik a Távirda utca rekonstrukciója. Egy uniós pályázat keretében a Távírda és a vele párhuzamos Kégl György utca csapadékcsatorna-hálózata újulhat meg.
A város Saára Gyula-programjának keretében út- és járdafelújítás is lesz, a kivitelezés a két érintett utca Budai úti kereszteződésében indul. A munkálatok miatt augusztus 7-e és 23-a között lezárják a Budai út József Attila utca és Várkörút közötti szakaszát.
A Távírda és a Kégl György utcai csapadékcsatorna rekonstrukciójára mintegy 168 millió forint Európai Uniós támogatást nyert Székesfehérvár önkormányzata, melynek eredményeként összesen 844 folyóméter csapadékcsatorna újul meg. A pályázati forrást kiegészítette Székesfehérvár önkormányzata, így az érintett útszakaszokon ivóvíz- és szennyvízvezeték-rekonstrukció, valamint útburkolat-felújítást is lesz.
A Távírda utcára vonatkozó közbeszerzési eljárás nyertese a Colas Alterra Zrt. A cég július 24-én kezdte meg a munkálatokat, amelyek várhatóan fél évig tartanak majd. A beruházás a forgalomkorlátozás kiépítését követően a víziközművek cseréjével indul.
A beruházás következő szakaszainak ütemezéséről és a várható forgalomkorlátozásokról folyamatosan tájékoztatást kapnak majd az ott lakók és a közlekedők. A Távirda utcában most kezdődött munkálatok tervezett befejezési határideje 2018. január 20. A Kégl György utca rekonstrukciójára pedig a közeljövőben indítják el a közbeszerzési eljárást.
A projekt részletei
A Távírda és a Kégl György utca útburkolata, illetve járdaburkolata elhasználódott, az alattuk húzódó ivóvíz- és szennyvízvezeték, valamint csapadékcsatorna cseréje is szükségessé vált.
A csapadékcsatorna megújítása a TOP-6.3.3-16 támogatási felhívás keretében, az ivóvíz- és szennyvízvezeték rekonstrukciója a Víziközmű Fejlesztési Alapból, míg az útburkolat felújítása a Saára Gyula-program keretében önkormányzati forrásból valósul meg a projekttel párhuzamosan.
Az átépítés során a Távírda utca esetében 402 folyóméter gerincvezeték kiépítése szükséges (400-800 mm átmérővel) bekötőcsövekkel, tisztító- és víznyelőaknákkal együtt.
A Kégl György utcában 442 folyóméter gerincvezetéket építenek ki (400 mm átmérővel) bekötőcsövekkel, tisztító- és víznyelőaknákkal együtt. Mindkét utca esetében a vizek kártételeinek megelőzése és biztonságos levezetése érdekében valósul meg a beruházás.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.