Hírek
2020. Szeptember 15. 15:02, kedd |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: pixabay
Az egyik amerikai gyógyszergyár októberre ígér vakcinát
Októberre ígért vakcinát a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen a Pfizer amerikai gyógyszergyár vezérigazgatója, Albert Bourla egy hétfői televíziós interjúban.
A CNBC-nek adott interjújában Bourla elmondta: az oltóanyaggal folytatott kísérletek sikeresek, s ezeket most a sérülékenynek mondott - tehát idősekből vagy krónikus betegséggel küszködőkből álló - csoportokra is kiterjesztik.
A szakember szerint a vakcina október végére várható. Hangsúlyozta, hogy hatékony és biztonságos lesz.
A Pfizer a német BioNTech gyógyszergyártóval együtt dolgozik a vakcinán. A cég már szombaton bejelentette, hogy kiterjeszti a klinikai kísérleteket, s az eddigi 30 ezer ember helyett 44 ezer emberen végez majd kísérleteket.
Közben - szintén hétfőn - az indianapolisi székhelyű Ely Lilly azt jelentette be, hogy a reumatoid artritisz nevű immunbetegségre alkalmazott egyik gyógyszere alkalmas a Covid-19-cel kezelt betegek lábadozási idejének rövidítésére. Közleményében a gyógyszergyár tudatta: több mint ezer betegen végzett kísérleteik szerint az általuk forgalmazott gyógyszerrel kezelt betegek lábadozási ideje egy nappal rövidebb, mint azoké, akiket remdesivírrel kezelnek.
Az Ely Lilly bejelentette: az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez (FDA) fordul a szóban forgó készítmény Covid-19-re történő engedélyezése végett.
Az Egyesült Államokban jelenleg három gyógyszergyár folytat szakemberek által érdemlegesnek minősített vakcinakísérleteket, s Donald Trump elnök kormányzata több milliárd dollárt fektetett a kutatásokba.
A The New York Times című lap hétfői számában ismertetett egyik felmérés szerint azonban az amerikai közvélemény egyre növekvőbb mértékben szkeptikus a várható vakcinák megbízhatóságával kapcsolatban. A Kaiser Family Foundation - amely a Kaiser Permanente egészségbiztosító egészségpolitikai elemzésekkel foglalkozó intézménye - múlt héten készített elemzése szerint az amerikaiak csaknem kétharmada - 62 százaléka - aggódik amiatt, hogy az FDA túl gyorsan engedélyez vakcinát, anélkül, hogy az bizonyítottan hatékony és biztonságos lenne.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
2026. Január 10. 09:09, szombat | Külföld
Giorgia Meloni: elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal
Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök év eleji sajtótájékoztatóján pénteken.
