Hírek
2020. Február 03. 11:09, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Barátnője megölése és elásása miatt vádat emeltek egy szegedi nő ellen

Vádat emeltek egy szegedi nő ellen, aki a Csongrád Megyei Főügyészség szerint egy vita után megölte, majd elásta barátnőjét.
A megyei főügyészség hétfőn az MTI-vel azt közölte: a két nő együtt élt a sértett szeged-tápéi házában. 2017 májusában vita, majd verekedés alakult ki közöttük: rugdosták és ököllel ütötték egymást. A vádlott többször eltalálta barátnője fejét is, majd miután a sértett a földre került, nadrágszíjjal, majd kézzel fojtogatta. A sértett halálát végül koponyatörés és fulladás okozta.
A vádlott ezután kihúzta barátnője holttestét a házból, az udvaron lévő, medencének kiásott üregbe rakta, letakarta lepedővel, bambuszdarabokkal és forgáccsal szórta be, végül grillgyújtó folyadékkal leöntötte és meggyújtotta. Az összeégett testet később csemperagasztóval, majd földdel temette be, és a területen sziklakertet alakított ki.
A sértettnek volt egy másik szegedi ingatlanja is, ennek albérlőjével a vádlott elhitette, hogy a lakás tulajdonosa évekre börtönbe került, így 14 hónapon keresztül a bérleti díjat - mintegy 560 ezer forintot - ő szedte be.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. február 26-án emberölés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nőt, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában először azt mondta, hogy a sértett holttestének eltüntetésében egy ismerősétől kért segítséget, de később ezt megváltoztatta.
A főügyészség a letartóztatásban lévő szegedi nőt emberöléssel, nagyobb kárt okozó csalással és hamis vád bűntettével vádolja, bűnösségéről a Szegedi Törvényszék dönt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.