Hírek
2017. Október 26. 07:50, csütörtök |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Borlói Rekviemje szól majd a november 4-i halottak napi koncerten
Borlói Rudolf Rekviemje csendül fel a Szent Imre templomban november 4-én, szombaton este az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Halottak napi koncertjén.
A fehérvári szimfonikusok mellett a Budapesti Koncert kórus, ami a Magyar Rádió kórusának tagjaiból áll, továbbá Schöck Atala alt és Bakonyi Marcell basszusbariton lép a közönség elé, Medveczky Ádám vezényletével.
- Rendhagyó módon, Cserta Gábor megzenésített versével kezdődött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar halottak napi koncertjét ismertető sajtótájékoztató.
Ifj. Major István arról beszélt, hogy egy sokkal gazdagabb tartalommal jelenik meg a zenekar idén is, a hagyományos halottak napi koncerten. November 4-én, az '56-os forradalom és szabadságharc áldozataira is emlékezünk, de az idei koncerten Borlói Rudolf Rekviemjével a Donnál elesett katonák és a II. világháború áldozatainak emlékének is ajánlják a koncertet. „Borlói Rudolf ebben a hónapban lesz kilencven éves ezért is választottuk a Rekviemjét, amit a II világháborús áldozatokért komponált.
- A műnek 2003 januárjában volt az ősbemutatója, melyen ugyancsak Medveczky Ádám vezényelt.
- A "Rekviem a Don hőseiért" műsorblokkban P. Maklári Éva, Cserta Gábor és Bobory Zoltán működik közre. Jegyek a Vörösmarty Színházban és a Tourinform irodában vásárolhatók.
Bobory Zoltán elmondta, hogy ez az egyetlen zenemű a második magyar hadsereg tiszteletére. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, hogy létezik egy olyan zenemű, ami hozzásegít minket az emlékezéshez.
Forrás: szekesfehervar.hu
Fotó: Simon Erika
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
