Hírek
2018. Július 25. 05:02, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Duplájára, 200 millió forintra emelték az óvadék összegét Gyárfás Tamás ügyében

Kétszeresére, 200 millió forintra emelte másodfokon, jogerősen a Fővárosi Törvényszék a Gyárfás Tamás ügyében első fokon megállapított óvadék összegét.
A Fővárosi Törvényszék keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a rendelkezésre álló adatok szerint Gy. T. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta P. T.-t, ölesse meg Fenyő János médiavállalkozót. Gy. T.-t felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.
Az elsőfokú bíróság - a terhelt bűnügyi felügyeletét fenntartó és a 100 millió forintos óvadékot megállapító - határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést. Indítványában az ügyészség egyrészt arra hivatkozott, hogy a gyanúsított személyi körülményeiben nem következett be olyan változás, amely megalapozná a kényszerintézkedés (lakhelyelhagyási tilalom) szabályainak enyhítését, másrészt azzal érvelt, hogy a terhelt bevallott vagyonára tekintettel az óvadék összege nem alkalmas arra, hogy biztosítsa a jelenlétét az eljárásban.
A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított személyi szabadságának bizonyos fokú korlátozása továbbra is indokolt, mert megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. E feltételezést a gyanúsítás szerinti bűncselekmény kiemelkedően magas tárgyi súlya, az ahhoz kapcsolódó büntetési tétel, valamint a gyanúsított rendkívül kedvező egzisztenciális háttere együttesen erősíti. A gyanúsított személyi körülményeire és az eljárásban eddig tanúsított magatartására tekintettel az elsőfokú bíróság megalapozottan ítélte meg azt is, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye csekélyebb mértékű, így az az óvadék alkalmazása mellett lehetővé teszi a bűnügyi felügyelet során enyhébb magatartási szabályok előírását.
A másodfokú bíróság szerint azonban az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék első fokon megállapított mértékét a törvényszék megemelje. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadékot 200 millió forintban határozta meg.
A Fővárosi Törvényszék a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését egyebekben helybenhagyta.
Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság áprilisban rendelt el nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat.
A kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el. Gyárfás Tamás akkor azt mondta, hogy semmi köze Fenyő János meggyilkolásához.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.