Hírek
2017. Szeptember 19. 15:40, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Folytatódik a Salétrom utcai sétány építése – az iskola előtti tér is megújul
Még a héten elkezdődnek a munkálatok a Salétrom utcában, ahol 60 millió forintos beruházással újul meg a régi burkolat és a közvilágítás, mintegy 6500 négyzetméternyi felületen.
A felújítást követően a teljes Salétrom utca egy egységes sétány képét nyújtja majd új pihenőpadokkal.
- A kivitelezőnek 75 nap áll rendelkezésére a munka elvégzéséhez, ütemezetten halad majd a beruházás, hogy ne akadályozza az iskola és az óvoda megközelítését.
Elindult a Salétrom utca második, illetve harmadik ütemének felújítása, ezzel a rekonstrukcióval kialakul a teljes Salétrom sétány a Vizivárosban. A mintegy 60 millió forintos beruházás keretében nemcsak a burkolatok újulnak meg, hanem új közvilágítási hálózatot is kiépül. Régi adóssága ez a városnak, hiszen több mint 40 éves burkolat újul meg. A Németh László Általános Iskola igazgatójával egyeztettünk és próbáljuk a lehető legrövidebb idő alatt kivitelezni a beruházást. A második és harmadik ütem munkálatai már kevésbé érintik az iskola hétköznapjait. A Napsugár Óvoda vezetésével is folyamatos a kapcsolat a munkák kapcsán.
Ragyamoczky Vince, a Közlekedési Iroda munkatársa elmondta, a kivitelező tájékoztatása szerint még ezen a héten elkezdődik a felújítási munka, természetesen az időjárás függvényében. A kivitelezőnek 75 nap áll rendelkezésére a munka elvégzéséhez, ütemezetten halad majd a beruházás, hogy ne akadályozza az iskola és az óvoda megközelítését.
- Közel 6500 négyzetméternyi felületen építik át a régi burkolatot, vízelvezetéssel és a közvilágítás korszerűsítésével. A Salétrom utcai sétány első része még tavaly ősszel elkészült.
Új padokat és támfalait is elhelyeznek majd a Salétrom sétányon. A felújítás során egészen a Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály parkolójáig építik át a teljes Salétrom utcát.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 18. 11:00, szombat | Életmód
Kormány-egészség
Hornung Ágnes: ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt