Hírek
2017. Július 20. 20:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: vizesvb2017.24.hu
Hetedik helyen végzett a magyar vegyes váltó nyílt vizen

Csütörtök délelőtt rendezték az 5 kilométeres nyílt vizi vegyes váltó versenyét. Sok különböző taktikát hozott a verseny, hiszen két női és két férfi versenyző egymást váltva úszik 1250 métert.
A japánok például a két férfi úszójukkal kezdtek sokakkal ellentétben, ennek köszönhetően a verseny első felében végig az élmezőnyhöz tartoztak. Nálunk Juhász Janka kezdte a versenyt és nagyot küzdve a 18. helyen ért be. Amerikai Egyesült Államok és Japán érkeztek első helyen, mindketten férfi versenyzővel kezdtek.
Második úszónk Rasovszky Kristóf volt, aki elképesztő teljesítményt produkált, ugyanis 11 helyet javítva behozta hetedik helyre a magyar váltót. Két és fél kilométer után Nagy-Britannia, Japán, Dél-Afrika volt.
Ezután begyújtotta a rakétát Nagy-Britannia és Franciaország is, nagyon elhúzott a mezőnytől a két ország, a harmadik szakasz végén harmadik Olaszország hátránya fél percnél is több volt! A mieinknél Novoszáth Melinda úszott és bár sokan tartottak tőle, hogy a férfi úszók lehagyják, nagyjából szépen megtartotta a mieink pozícióját.
Az utolsó 1250 méteren őrült hajrá indult, Ausztrália és Olaszország is feljött, visszaesett viszont az Egyesült Királyság. Az 5 kilométeren már bilágbajnok Marc Olivier megállíthatatlanul húzta be végül a franciákat a célba, ezzel az ötödik nyílt vizi érmet szerezve Franciaországnak.
Gyurta Gergelyé volt az utolsó etap a magyar váltóban, aki nem is vallott szégyent, sőt nagyon kicsin múlott, hogy nem tudta megelőzni a brazilok versenyzőjét, de az előzetesen jóval előrébb rangsorolt németek előtt tudott célba érni.
- Könnyebb medencében úszni, mint nyílt vízen. Próbáltam még megelőzni a brazilt, de nagyon rutinosan mindig úgy helyezkedett, hogy nem tudtam utolérni, remekül hajrázott
– értékelt a verseny után Gyurta, aki gratulált a csapattársainak.
Juhász Janka kicsit csalódottan nyilatkozott, úgy érezte többet is ki tudott volna hozni a versenyéből, Rasovszky és Novoszáth csak azzal foglalkozott, hogy minél jobban tapadjon az élmezőnyre.
Gellért Gábor, a nyíltvizi úszók szövetségi kapitánya előzetesen a 7.-8. helyre várta a magyar csapatot, ez végül sikerült is, így az úszók mellett ő is úgy nyilatkozott, hogy elégedett a végeredménnyel.
Végeredmény
- 1. Franciaország – 54:05,9
- 2. Amerikai Egyesült Államok +12,2 mp
- 3. Olaszország +25,1 mp
- 4. Ausztrália +37,0 mp
- 5. Nagy-Britannia 45,2 mp
- 6. Brazília 1:13,7
- 7. Magyarország 1:17,8
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.