Hírek
2017. Augusztus 04. 16:14, péntek |
Helyi önkormányzati
Forrás: okkfehervar.hu
Hétvégi útlezárások Velencén
Augusztus 5-én, szombaton rendezik Velencén az U23-as Triatlon Európa-bajnokságot, augusztus 6-án, vasárnap pedig a utánpótlás országos bajnokságot.
A sportrendezvények kapcsán forgalomkorlátozásra, útlezárásokra és közterületi parkolási tilalomra kell számítani a városban.
Mindkét napon az Ország út és a Halász utca forgalma félpályán, váltakozó irányban, jelzőőrös irányítás mellett halad. A verseny által használt (Kemping utca felé eső) forgalmi sávok elkerítése ezen a két utcán szombaton délelőtt 10 óra 30 perckor, vasárnap reggel 6 óra 30 perckor kezdődik, a félpályás forgalom ekkortól pályazárásig, előre láthatólag szombaton este 19 óráig, vasárnap pedig délután 17 óráig tart.
A verseny által érintett többi utcában teljes útzár és közterületi parkolási tilalom lesz érvényben. A teljes útzárral érintett területek listája megtalálható az önkormányzat honlapján (www.velence.hu). A szervezők kérik a településen élőket, illetve az üdülő, strandoló vendégeket, hogy ezen a két napon gépjárműveiket vagy ingatlanjaikon belül, vagy az erre a célra kijelölt ingyenes ideiglenes parkolóhelyeken helyezzék el, amelynek listája a város honlapján található.
A hétvége során az evezőspálya és a Velencei Vízi Vár közötti félsziget területén lévő volt EFOTT-parkoló nyitva áll a járművel érkezők részére.
Kérjük, hogy aki Velencére tart, vagy a városban tartózkodik hétvégén, vegye figyelembe ezeket a korlátozásokat a torlódások elkerülése miatt.
Velence Város Önkormányzata köszöni a közlekedők türelmét és megértését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 17:00, csütörtök | Életmód
Húsvéttól látható a restaurált jeruzsálemi Szent Sír barokk mása Veszprémben
Elkészült a jeruzsálemi Szent Sír barokk másának restaurálása a veszprémi várnegyedben.
2026. Február 26. 16:00, csütörtök | Külföld
Szerdától csak elektronikus beutazási engedéllyel lehet az Egyesült Királyságba utazni
Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
