Hírek
2017. Július 31. 19:09, hétfő |
Helyi önkormányzati
Forrás: okkfehervar.hu
Isten hozott, ülj le kicsit közénk!
Ma kezdődött a Székesfehérvár-Öreghegy Rk. Plébánia Karitász Csoportjának napközis tábora a plébánia közösségi termeiben.
Az adományoknak és a különböző támogatásoknak köszönhetően összesen 36 gyermek napközbeni ellátása, valamint kulturált, tartalmas kikapcsolódása biztosított. A táborozó gyermekeket az első napon Deák Lajosné önkormányzati képviselő látogatta meg.
Kézműves és drámapedagógiai tábor vette kezdetét a mai nappal az Öreghegyi Plébánia közösségi termeiben. A Székesfehérvár-Öreghegy Rk. Plébánia Karitász Csoportjának szervezésében évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő tábor részleteiről Kádár Sándorné karitászcsoport vezető számolt be.

Elmondta, hogy pedagógusok bevonásával zajlanak a foglalkozások; a kézműves programokat a Szárazréti Óvoda egyik óvónője, míg a drámafoglalkozásokat a Vasvári Pál Gimnázium egyik tanára vezeti. Beszélt arról, hogy a gyerekek reggelit és ebédet kapnak, utóbbit a Zentai Úti Általános Iskolában fogyasztják el. Ezt, valamint a foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokat is ők biztosítják a gyermekek részére.
Pénteken Veszprémbe kirándulnak majd, ahol az állatkertbe, a várba, valamint a Szent Mihály-székesegyházba látogatnak el; természetesen ennek költségeit is a karitászcsoport biztosítja.
Beszámolt arról, hogy július elején szintén az ő szervezésükben Zánkán is lezajlott már egy családos tábor. Itt nemcsak gyerekeket nyaraltattak, hanem egész családokat: fehérvári nagycsaládosok, illetve gyermekeiket egyedül nevelő szülők vehettek részt rajta csemetéikkel együtt. Ennek költségeit teljes mértékben a karitászcsoport finanszírozta, adományokból, pályázatokból, illetve különböző támogatásokból fedezve. Összesen 12 család nyaralását biztosították napi háromszori érkezéssel, szállással és a különböző szabadidős programokkal a heti táborozás folyamán.

A táborozókat az Öreghegyen az első napon Deák Lajosné önkormányzati képviselő látogatta meg. Mint elmondta, a székesfehérvári gyerekek számos városi tábor közül válogathatnak, és sok lehetősége van a szülőknek arra, hogy megtalálják azt a helyet, ahol a nyári szünetben értékes időt tudnak eltölteni gyermekeik.
Beszélt arról, hogy itt Öreghegyen is már évek óta zajlik ez a napközis tábor, amit a karitászcsoport szervez számos önkéntes segítségével; pedagógusok, nevelők, nagymamák bevonásával. Mint kiemelte, az ilyen városrészi táborokat azért is támogatja az önkormányzat, mert a gyermekek abban a közösségben érzik jól magukat, amit ismernek. Ezek erősítése pedig a városhoz való kötődés szempontjából elengedhetetlen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
