Hírek
2017. Október 17. 08:50, kedd |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Január 14-ig látható a Deák Képtárban Kádár Béla kiállítása
Vasárnap nyílt meg Kádár Béla festőművész kiállítása a Szent István Király Múzeumban. A Kőhíd című tárlat felvonultatja az alkotó életművét, bemutatva korszakait, kedvenc témáit.
- A tárlat január 14-ig tekinthető meg a Deák Képtárban.
Kádár Béla szegény zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot. A hat elemi után kitanulta a vasesztergályos szakmát. Húszévesen gyalogosan nekivágott Európának, megismerkedett a nagy városokkal, és ekkor határozta el, hogy festő lesz.
Gergely Marianna művészettörténész elmondta, hogy Kádár Bélának változatos, nagy ívű pályája volt a 20. században, amely jelentős külföldi kapcsolatokat is jelentett. Sokat dolgozott külföldön, különösen Berlinben, de Amerikába is eljutottak a munkái, és a két világháború között Magyarországon is egy népszerű, közkedvelt művésznek számított. Sok polgári lakásba került munkája annak idején, tehát mindenképpen elég jelentős számú művet is alkotott.

A háború után, az 50-es években mellőzött művészek körébe került. A képei ma is nagy népszerűségnek örvendenek. Brájer Éva alpolgármester szerint méltó folytatása, a Csók István Képtárban hamarosan véget érő Aba-Novák kiállításnak.
”Érdekes, helyenként izgalmas, ámde én mégis azt gondolom, hogy valahol a végén mégiscsak egy tragikus sors Kádár Béláé. Nagyon szép folytatása ez a gyönyörűen megrendezett Aba-Novák kiállításnak, ami pár lépésre van a Deák Képtártól. Ott mostanában fejeződik be ez a nagyszerű kiállítás és boldogság, hogy nincs szünet.”- fogalmazott Székesfehérvár alpolgármestere. Kádár Béla Kőhíd című kiállítása január 14-ig tekinthető meg a Deák Képtárban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
