Hírek
2022. Július 24. 08:03, vasárnap |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhajtott

A kiskunhalasi rendőrök pár órán belül elfogták a 26 éves férfit. A nyomozást a napokban lezárták, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
Bevásárolni tartott Kiskunhalason egy fiatal pár egyikük 13 éves öccsével idén április elején, amikor egy kereszteződésben oldalról beléjük csapódott egy autó. A balesetet az okozta, hogy a balról közlekedő jármű figyelmen kívül hagyta a kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát.
A szabályosan közlekedők még fel sem tudtak ocsúdni a történtekből, amikor a baleset okozója már elhajtott a helyszínről. Az ütközésben a hátul ülő gyermek könnyű sérüléseket szenvedett. A cserbenhagyó szerencsétlenségére elhagyta a rendszámtábláját a helyszínen, mely alapján a rendőrök azonnal beazonosították és pár órán belül el is fogták a sofőrt – közölte a rendőrség.
A 26 éves férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt hallgatták ki, aminek során beismerte bűnösségét. A gyanúsított azt is elmondta, hogy azért hajtott el a helyszínről, mert nem volt vezetői engedélye és megijedt a következményektől. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság egyenruhásai engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást folytattak, a bűncselekmény vizsgálatát pedig a napokban befejezték, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.