Hírek
2017. Augusztus 16. 17:29, szerda |
Helyi önkormányzati
Forrás: szekesfehervar.hu
Kárpátaljai iskolásokat lát vendégül Székesfehérvár
A Videoton Holding Zrt. és Székesfehérvár közös támogatásának köszönhetően 120 fős, Kisgejőc, Nagygejőc és Oroszgejőc kárpátaljai településekről érkezett csoport nyaral városunkban augusztus 15- 22. között.
Az iskoláskorú gyerekek és kísérőik szállása Velencén, a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Táborban van. A vendégek szerdán a Városházára látogattak.
A kárpátaljai gyerekeket és kísérőiket Mészáros Attila fogadta a Városházán. Székesfehérvár alpolgármestere megköszönte a Városgondnokságnak és Videoton Holding Zrt.-nek, hogy lehetővé tették a kárpátaljai gyerekek nyaralását, majd a nemzet történelmi fővárosáról, királykoronázásokról, országgyűlésekről, Fehérvár közjogi szerepéről mesélt a gyerekeknek. Elmondta, hogy a mai Nemzeti Emlékhely területén állt az egykori koronázó templom, amely akkoriban Európa három legnagyobb katedrálisának egyike volt.

A Díszterem feliratainak és seccojának áttekintése után Mészáros Attila alpolgármester a város jelenét is bemutatta, áttekintve Fehérvár közép, és felsőfokú oktatásban, gazdaságban, honvédelemben, kultúrában, sportban betöltött vezető szerepét, majd szólt a város fiataloknak szóló programjairól is. A fiatal vendégek ezt követően megtekintették a Szent Korona hiteles másolatát is.
Gábor Mariann, Nagygejőc község jegyzője elmondta, településük Ungvártól 15 km-re található és három településrészből áll; Nagygejőc, Kisgejőc és Oroszgejőc, összesen mintegy kétezer fős lakossággal, melynek 85%-a magyar nemzetiségű. A települések jegyzője tájékoztatást adott arról is, hogy Nagygejőcön és Kisgejőcön is van magyar nyelvű általános iskola, középiskola valamint óvoda is.

„Felemelő gesztus számunkra e nyaralás lehetősége.” – mondta el Bogáthy Eleonóra, a nagygejőci középiskola igazgatója, aki hozzátette, a történelmi séta, amelyet városunkban tehettek, egy életre meghatározza majd a gyerekek magyarságtudatát, majd külön megköszönte a szeretetet és figyelmet, amellyel várták őket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 07:14, péntek | Sport
Európa-liga - Kétgólos hazai sikerével nyolcaddöntős a Ferencváros
A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Ludogorecet a labdarúgó Európa-liga rájátszásának első körös visszavágóján, csütörtökön, ezzel 3-2-es összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
2026. Február 26. 17:00, csütörtök | Életmód
Húsvéttól látható a restaurált jeruzsálemi Szent Sír barokk mása Veszprémben
Elkészült a jeruzsálemi Szent Sír barokk másának restaurálása a veszprémi várnegyedben.
2026. Február 26. 16:00, csütörtök | Külföld
Szerdától csak elektronikus beutazási engedéllyel lehet az Egyesült Királyságba utazni
Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
