Hírek
2023. December 18. 14:52, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Konferencia-liga - Az Olimpiakosszal találkozik a Ferencváros
A görög Olimpiakosszal találkozik a Ferencváros a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, a magyar bajnoki címvédő idegenben kezdi a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcot február 15-én.
Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is elhangzott, hogy a visszavágót február 22-én rendezik majd a Groupama Arénában.
A Ferencváros az F csoportban végzett másodikként, míg görög ellenfele az Európa-liga A csoportjának harmadik helyezettjeként került át a Konferencia-ligába.
Az egyenes kieséses szakasz első körében a nyolcaddöntőbe jutás a tét, az Európa-ligában csoportharmadik együttesek mellé egy-egy Kl-csoportmásodik gárdát sorsoltak és utóbbiak voltak a kiemeltek, azaz ezek a csapatok játszhatják hazai pályán a visszavágót. Azonos országból érkező klubok nem kerülhettek össze.
A magyar válogatott Bolla Bendegúzt is foglalkoztató svájci Servette a bolgár Ludogorecet kapta ellenfélnek, de érdekesnek ígérkezik még a belga Saint-Gilloise és a német Eintracht Frankfurt párharca, valamint a spanyol Real Betis és a horvát Dinamo Zagreb egymás elleni csatája.
A párharcok továbbjutói a legjobb 16 között a Kl-csoportgyőztesek közül kapnak ellenfelet a február 23-án sorra kerülő sorsoláson.
A Konferencia-liga döntőjét május 29-én Athénban játsszák majd.
Konferencia-liga, rájátszás, a 16 közé jutásért:
-----------------------------------------------
Olimpiakosz Pireusz (görög)-FERENCVÁROS
Sturm Graz (osztrák)-Slovan Bratislava (szlovák)
Servette (svájci)-Ludogorec (bolgár)
Union Saint-Gilloise (belga)-Eintracht Frankfurt (német)
Real Betis (spanyol)-Dinamo Zagreb (horvát)
Ajax Amsterdam (holland)-Bodö/Glimt (norvég)
Molde (norvég)-Legia Warszawa (lengyel)
Makkabi Haifa (izraeli)-Gent (belga)
A Kl-csoportelsőként nyolcaddöntős együttesek:
---------------------------------------------
Aston Villa (angol), Club Brugge (belga), Fenerbahce (török), Fiorentina (olasz), Lille (francia), Makkabi Tel-Aviv (izraeli), PAOK (görög), Viktoria Plzen (cseh)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 16. 07:55, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - A Paks történelmi diadala
A Paks hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a labdarúgó MOL Magyar Kupa Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.