Hírek
2024. November 23. 08:20, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Kövér László: lehetőséget kell adni a tehetség és a szorgalom kibontakozásának

Fontos, hogy lehetőséget adjunk a gyerekekben meglévő tehetség és szorgalom kibontakozásának, az ösztöndíjrendszer pedig biztonságot ad tanulmányaikhoz –
mondta az Országgyűlés elnöke az MBH Bank, a Waberer's International és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) közös ösztöndíjátadó ünnepségén pénteken Budapesten.
Kövér László, aki egyben az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke is, hozzátette: a felnőttek feladata a jövő generációjának védelme.
A házelnök kiemelte, ahhoz, hogy a gyerekek egyszer szintén ebbe a támogató szerepbe lépjenek, most tesznek meg egy fontos lépést azzal, hogy szorgalmukat, tehetségüket kibontakoztatva jól tanulnak.
A politikus a szponzorok, a gyermekmentő szolgálat, a tanárok és a szülők támogatását megköszönve kitért a családi háttér fontosságára. Azt mondta, az ösztöndíjban részesülő gyermekek az átlagosnál nehezebb anyagi körülmények között nevelkednek, de mindenképpen átlag felettinek tekinthető az, hogy a szülők fontosnak tartják gyermekük tehetségének kibontakoztatását.
Edvi Péter, az NGYSZ alapító elnöke azt kérte a gyermekektől, hogy továbbra is tanuljanak jól, hiszen a támogatottság feltétele a legalább 4,5-ös tanulmányi átlag megtartása.
Kiemelte, büszkeséggel tölti el, hogy az ösztöndíjasok 80-90 százaléka eljut a diplomáig, gyakran a mesterképzésig is.
Egerszegi Ádám, az MBH Bank általános vezérigazgató-helyettese az esemény házigazdájaként arról beszélt, hogy kiemelkedő az a partnerség, amely már 1997 óta tart az NGYSZ és a bank, illetve annak elődje között.
"Magyarország jövője és így a mi jövőnk is a fiatalok kezében van" - fűzte hozzá, jelezve, ezért kiemelt figyelmet fordítanak rájuk és támogatásukra.
A tehetséges gyermekek ösztöndíjprogramját kiemelt ügynek nevezte, azt mondta, hisznek abban, hogy az MBH-ösztöndíjasok nemcsak a saját életüket, hanem a környezetükben élőkét is jobbá fogják tenni, ha megkapják azt a segítséget, amelynek révén a tehetségüket, a szorgalmukat kamatoztathatják.
Fészki-Fehér Katalin, a Waberer's International Nyrt. HR-igazgatója azt mondta, az ösztöndíj elnyerése a kitartás, a szorgalom és a tehetség ünneplése. A gyermekek bebizonyították, hogy nehéz körülményeik ellenére is képesek csodálatos eredményeket elérni és példát mutatni – tette hozzá.
A gyermekmentő szolgálat, az MBH és a Waberer's közreműködésével jelenleg 150 fiatal tanulmányaihoz nyújtanak támogatást. A programba olyan diákok jelentkezhetnek, akik befejezték az általános iskola első és második osztályát, a tanulmányi eredményük átlaga 4,5 felett van, és családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 55 ezer forintot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.