Hírek
2017. November 30. 09:28, csütörtök |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
MINT TAVALY, IDÉN IS IDŐ ELŐTTI VIDI-KUPABÚCSÚ
Megint nem érte meg az év végét a Videoton a Magyar Kupában. Tavaly a harmadosztályú Budafok, most pedig az NB II-es Vác búcsúztatta a fehérváriakat, ráadásul egészen simán, 3-1-es győzelemmel.
A szépítő gól csak az utolsó percben, büntetőből született meg.
Szombaton a Ferencváros ellen játszik bajnoki csúcsrangadót a Videoton, talán ezért gondolta Marko Nikolics vezetőedző, hogy a Vác elleni kupameccsen a keretben kevesebbszer szóhoz jutóknak is szerepet ad. Főleg a védelem volt felforgatott, de Kovács István és Ezekiel Henty sem játszott legutóbb a Paks ellen. A váciak a másodosztály dobogójáért hajtanak, és szervezett védekezéssel fogadták a mezőnyfölényben veszélytelenül adogató Vidit. Aztán a 27. percben meglódultak a hazaiak (a meccset a III. Kerületi TVE pályáján játszották), megfutották a fehérvári védelem bal oldalát, és lapos centerezést követően Tóth Gergely Csaba szép sarkazásos gólt szerzett. Egyenlíthetett volna a Vidi, de Tóth Bence fejese a lécen csattant, így hátrányban volt szünetben az élvonal listavezetője.
A második félidőre, ahogy várható volt, cserélt Nikolics, beküldte Lazovicsot, majd Géresi és Nego is pályára került, de nem voltak veszélyesek a fehérvári támadások. Leginkább egy-egy beívelés utáni fejesnél adódott lehetőség, ám védenie szinte nem is kellett a hazai kapusnak. És ahogy lenni szokott, egy újabb kontrával lerendezte a meccset a Vác, a 78. percben Zsolnai talált be. Sőt, egy nagy védelmi hibát kihasználva a 82. percben Nagy Richárd szinte kiütésessé tette a hazaiak sikerét, ezen már Scsepovics 11-esből szerzett szépítő gólja sem nagyon változtatott. Kiesett a Vidi a kupából, és az NB I "szuperrangadóján" hétvégén úgy találkozik a Fradival, hogy már egyik együttes sem érdekelt a kupasorozatban...
Vác FC - Videoton 3-1 (1-0)
Videoton: Horváth T. - Szolnoki (Nego), Fiola, Tóth B., Tamás - Varga, Hadzic - Suljic, Kovács (Lazovics), Henty (Géresi) - Scsepovics.
Gl.: Tóth G., Zsilnai, Nagy R., illetve Scsepovics (11-esből)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak
A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.
