Hírek
2017. December 02. 13:07, szombat |
Sport
Forrás: szekesfehervar.hu
ÖT GÓLT ÜTÖTT ÉS NYERT A VOLÁN A VILLACH ELLEN

Ideiglenes edzőpáros irányította a Fehérvár AV19-et, Benoit Laporet menesztése után első meccsét játszotta a csapat az EBEL-ben.
A Villachhal tizenkét napon belül haramdszor találkoztak Kógerék, és ahogy itthon mostanában szokták, legyőzték. A korábbi, gólínséges meccsek után kifejezetten üdítő, hogy a szezonban először ötször is betalált a Volán, amely tapad a középmezőnyre.
Ahogy edzőváltás után nem egyszer megesik, friss lendülettel kezdett a Volán, sokkal többet lőtt kapura a Villachnál, amelyet amúgy a két csapat négy legutóbbi fehérvári meccsén rendre megvert. Clint Thornton és Énekes Lajos állította össze ezúttal a sorokat, az dieiglenes edzőpáros úgy meccselt, hogy már tudta, megvan az új vezetőedző Hannu Järvenpää személyében. De sem őket, sem a játékosokat nem ez foglalkoztatta, és szerencsére többen is többet mutattak, mint eddig. A vezető gólt például a bajnokság során először eredményes Jonathan Harty szerezte meg, ezt az első harmad vége előtt egy másodperccel egyenlítette ki a Villach.
Nem zökkent ki a Volán, Kóger Déniel ismét vezetéshez juttatta a csapatot, és bár ezután még egyszer egyenlítettek a vendégek, a második harmad hajrája nagyszerűen sikerült. Manavian emberelőnyből, Vidmar egyenlő létszámnál volt eredményes, megnyugtatónak tűnt az előny a harmadik harmad előtt. Persze szoros lett, a záró játékrészben aktívabb lett a Villach és ezt a periódust meg is nyerte. De Kóger második gólja eldöntötte a meccset (emeljük, ki, hogy Hári János a negyedik gólpasszát adta a meccsen!), hiába ütötte az utolsó gólt ismét Andrew Sarauer. Ez csak a szépítéshez volt elég, vagyis az "edző beugró" jól sikerült, vereségek utén ismét nyert a Volán és 29 pontjával tapad az előtte álló öt csapatra.
Fehérvár AV19 - Villacher SV 5-4 (1-1, 3-1, 1-2)
Gl.: Kóger (2), Henty, Manavian, Vidmar, illetve Beach, Verlic, Walter, Sarauer.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:41, péntek | Sport
Kl-selejtező - Egygólos előnnyel utazhat Bécsbe a Győr
A győri ETO FC a duplázó Zeljko Gavric találatainak is köszönhetően 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén.
2025. Augusztus 19. 07:52, kedd | Sport
BL-selejtező - Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt az FTC
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.