Hírek
2017. Szeptember 06. 18:16, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Ötpályás fedett teniszcsarnok épül a Kiskút útján
Ötpályás fedett teniszcsarnokot épít a Kiskút Tenisz Klub Székesfehérváron: a tervek szerint novembertől az Európában is egyedülálló létesítményben már játszani lehet.
A 4200 négyzetméter alapterületű, fedett teniszcentrumot mintegy 5-6 millió forintból építik.

Viszló Csaba, a klub tulajdonosa az MTI kérdésére elmondta, hogy banki hitelből és önerőből valósítják meg a fedett teniszcentrumot. A létesítmény földszintjén lesznek a salakborítású teniszpályák, valamint a klubház, a földalatti szinten pedig az öltözők, a bírói szobák és a wellness-részleg kap helyet.
- A teniszcentrum szabadtéri pályáin hetente 1300 diák edz, az egy éve alapított klubnak pedig 270 igazolt versenyzője van. A fiatalokkal hét főállású edző foglalkozik.

A pályák melletti két fix lelátón 200-250 néző foglalhat helyet, komolyabb verseny esetén pedig mobil lelátókkal a befogadóképesség jelentősen bővíthető. Az építmény tökéletesen alkalmas lesz ATP- és WTA-versenyek, vagy Davis Kupa találkozók megrendezésére.

A klubtulajdonos reményei szerint a komplexum igazi vonzerejét az egész éves, időjárástól független használhatóság jelenti majd, mert például az európai salakszezonra fedett pályán nem igazán lehet felkészülni sehol Magyarországon. Úgy vélte, akár több száz kilométer távolságból is Székesfehérvárra járnak majd edzeni a női és férfi profi teniszezők.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
