Hírek
2017. Augusztus 08. 08:06, kedd |
Helyi sport
Forrás: albakezi.hu
Sonja Barjaktarovic várja a bemutatkozást az Alba Fehérvár KC csapatában

Herr Orsolya súlyos térdsérülése után nyilvánvalóvá vált, hogy az élmezőnybe vágyó együttesünk sürgősen kapus után néz.
Két, fiatal tehetségünk, Vajk Eszter és Mistina Kitty számára túlzott igénybevételt jelentett volna, ha nekik kell megoldaniuk a kapuskérdést. A hazai együtteseknél már kialakultak a keretek, arra nem volt esély, hogy itthonról tud igazolni az Alba Fehérvár KC, ezért a vezetők kénytelenek voltak külföldön keresgélni.
A két éve Törökországban védő, montenegrói Sonja Barjaktarovic lett az első számú célpont, a 30 éves kapus 2012-ben, Londonban olimpiai ezüstérmet szerzett, nyert Európa-bajnokságot, klubszinten BL-győztes, kétszeres KEK-győztes.
Hazájában védett két gárdában, a ZRK Berane és a Bajnokok Ligájában rendre nagyot alkotó ZRK Buducnost Podgorica csapatában, majd az orosz Rostov Don következett. Utóbbi két szezont Törökországban töltötte, Bursában, aztán a Kastamonu Belediyesi nevű klubnál. Két hete tréningezik a Verseci úti csarnokban, rövidesen edzőmeccsen is bemutatkozik.
– A törökök marasztaltak, valamint korábbi klubjaim közül visszatérhettem volna Rostovba és Podgoricába is. Ha nem fut be a fehérváriak ajánlata, vélhetően maradtam volna a törököknél. A csapat története első bajnoki címét nyerte, tehát BL-selejtezőre készül, ami komoly kihívást jelentett volna nekem is. Mégis az Alba FKC-t választottam, mert új kihívásra vágytam.
- Az igazság az, a török bajnokság színvonala nem túl magas, a magyar pontvadászat viszont a világ egyik legerősebb sorozata, a kettőt nem lehet összehasonlítani.
Fehérváron korábban nem jártam, Győrben és a Budapesten már igen, amikor a Buducnost együttesével, az ETO-val és a Ferencvárossal találkoztunk a Bajnokok Ligájában. A mérlegünk felemás, többször nyertünk, de az évek során érthetően szenvedtünk vereségeket is.
A kapus elmondta, a klub és a város új számára, mégsem jött idegenek közé. Akadnak a székesfehérvári keretben régi ismerősei.
– Elena Gjorgjijevskával együtt játszottam Podgoricában, valamint jól ismerem Elena Lavkót is, vele a szerb és a montenegrói válogatott mérkőzésein gyakran találkoztam. Klubszinten, a Buducnostnál elkerültük egymást, ő akkor jött oda, amikor én mentem. Ugyanez volt a helyzet a francia átlövővel, Claudine Mendyvel is. Az FKC most szerződtetett irányítóját, Temes Bernadettet is a nemzetközi kupákból és a válogatottból ismerem. Honfitársam, a Buducnost szintén korábbi játékosa, Bojana Klikovac a tavasszal szerepelt az Albában, a nyáron Romániába igazolt, tehát vele nem játszom közös együttesben az elkövetkező szezonban. Remekül érzem itt magam, a körülmények jók, várom, hogy bemutatkozzak a csapatban. A válogatottságot tavaly nyáron, a riói olimpia után, hat társammal egyetemben lemondtam, nem is tervezem a visszatérést,a döntésemet véglegesnek tekintem, a nemzeti együttes kapcsán. Immár csak az aktuális klubomra koncentrálok – közölte Barjaktarovic.
A vezetőedző, Deli Rita szerint a montenegrói kapus stabilitást ad majd a csapatnak. Örül, hogy sikerült szerződtetnünk.
– Herr Orsi sérülése után egyértelmű volt, kapust kell igazolnunk. A 21 éves Mistina és a 16 éves Vajk tehetséges, de állandó szerepeltetése nagy kockázatot jelentett volna, ezért rutinos, azonnal bevethető kapus után kellett néznünk. Mivel a hazai, élvonalbeli együtteseknél a keretek hetekkel ezelőtt, a felkészülés kezdetére kialakultak, itthon nem találtunk olyan hálóőrt, aki képes Herr Orsit pótolni. Fontos, hogy Barjaktaroviccsal sikerült megegyeznünk, a montenegrói válogatott korábbi kapusa jelentős eredménylistával rendelkezik, nagy csatákban edződött válogatott és klubszinten is. A képességei elvitathatatlanok, ám erőnléte még nem az igazi. Remélem, rövidesen utoléri magát – közölte Deli Rita.
AUGUSZTUSI ESEMÉNYNAPTÁR:
ALBA FEHÉRVÁR KC - MICHALOVCE - 2017. 08. 10.
Típus: Felkészülési mérkőzés
Helyszín: 8000 Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok, Verseci u. 1-15.
Kezdési időpont: 18:00
ALBA FEHÉRVÁR KC - DUNAÚJVÁROS KKA - 2017. 08. 12.
Típus: Felkészülési mérkőzés
Helyszín: 8000 Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok, Verseci u. 1-15.
Kezdési időpont: 11:00
ALBA FEHÉRVÁR KC - BYASEN (NOR) - 2017. 08. 23.
Típus: Felkészülési mérkőzés
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.