Hírek
2020. Március 16. 08:27, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Sorra állnak le a légitársaságok

A kormányok által a koronavírus miatt bevezetett kényszerintézkedések miatt egyre több légitársaság függeszti fel üzemelését, a még járatokat teljesítő cégek pedig jelentős kapacitás-csökkentést hajtottak végre.
Az érdekükben felszólaló Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csődhullám lehetőségére figyelmeztet.
Az Eurocontrol európai forgalomszervező adatai szerint múlt pénteken átlagosan 17 százalékkal közlekedett kevesebb repülőgép az európai légtérben, de országonként nagyok az eltérések. A legsúlyosabban Olaszország és Németország érintett, előbbi légterében 77, utóbbiéban mintegy 30 százalékkal volt kisebb a forgalom, mint egy évvel korábban. Portugáliában 7 százalékos csökkenést mértek.
A légitársaságok közül az Alitalia csökkentette a legnagyobb mértékben kapacitását, a járatok 70 százalékát mondták le, a Lufthansa-csoport az előre meghirdetett járatok 40 százalékát nem indította el, a Ryanair 28 százalékkal kevesebb kapacitást kínált fel.
Egyre több ország tiltja meg a belépést valamilyen formában a külföldiek számára, Olaszország után Spanyolország, Lengyelország, Lettország, Csehország, Dánia, Norvégia, valamint Katar és az Egyesült Államok is korlátozást vezetett be. Emiatt egyre több légitársaság állítja le üzemelését hosszabb-rövidebb időszakra. Eddig a LOT Polish Airlines, a SAS Scandinavian Airlines, az Air Baltic, a Lauda és a CSA Czech Airlines állította le szinte minden kereskedelmi járatát, csupán néhány összeköttetés maradt meg, amelyekkel az adott ország állampolgárai hazatérhetnek.
Az Egyesült Államok csütörtökre virradóra először a schengeni övezet, vasárnapra már az Egyesült Királyság és Írország területéről is megtiltotta a külföldiek beutazását egy hónapra, emiatt a legtöbb európai és amerikai légitársaság is jelentős kapacitás-csökkentést hajtott végre, a nyugati parti városokba alig lesz európai, közvetlen járat, de teljesen nem szűnt meg a transzatlanti forgalom.
A Lufthansa tájékoztatása szerint márciusban és áprilisban a járatok felét, mintegy 40 ezer járatot törölt előzetesen, de további intézkedésekre lehet számítani. A német légi társaság állami segítséget kért azon országoktól (Németország, Ausztria, Svájc, Belgium), ahol bázist üzemeltet. Az Air France dolgozói 80 százalékát részmunkaidőben foglalkoztatja tovább, a KLM 2000 munkavállalót küldött el. Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója azt mondta, a cég megmentése érdekében soha nem látott mértékű repülőgép-kivonást és elbocsátást kell végrehajtani.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előzetesen azzal számolt, hogy a légiközlekedést mintegy 113 milliárd dollár kár érheti. Alexandre de Juniac elnök-vezérigazgató azonban pénteken a Reutersnek nyilatkozva már azt mondta, ennél nagyobb mértékű lehet a kár, és a kormányok segítségét kérte, ellenkező esetben csődhullám söpör végig a légiközlekedési iparágban.
Az MTI megkeresésére a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) azt közölte, hogy az elmaradó utasok, illetve törölt járatok miatt egyetlen negyedév alatt 4,5 milliárd euróval csökkenhet a repülőterek bevétele a tervezetthez képest.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.