Hírek
2017. Október 30. 07:26, hétfő |
Helyi
Forrás: szekesfehervarcsapadekadatok
Székesfehérvár várható időjárása
(Előrejelzések legutóbbi frissítése: 2017-10-29 21:30:00)
OKTÓBER 30. HÉTFŐ
Reggel és kezdetben délelőtt is viszonylag kevés felhő mellett napos idő várható. Később egyre inkább megnövekszik a gomolyfelhőzet és a város kisebb részét érintő zápor is előfordulhat. Jelentősebb csapadék azonban a nap során sehol nem várható. Az ÉNy-i szél reggeltől fokozatosan erősödik, kezdetben élénk, erős, délelőtt már viharos lökések kísérik, majd késő délutántól lassan mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 10 fok közelében alakul, estére 4, 6 fokig hűl a levegő.
Estére kiderül az ég, az ÉNy-i szél élénk, kezdetben időnként még erős lehet. Éjszaka derült, később gyengén felhős időre van kilátás, csapadék nem várható. A szél tovább gyengül, hajnal felé jobbára már csak mérsékelt lesz. Kedd reggelre erősen lehűl a levegő, 1, 2 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk. Talaj menti fagy a széltől védett helyeken fordulhat elő.
OKTÓBER 31. KEDD
Reggel és a délelőtt első felében is kevés felhőre, napos időre számíthatunk, majd egyre inkább befelhősödik az ég, délután már az erősen felhős ég lesz jellemző. Kis eséllyel lehet jelentéktelen csapadék. Az ÉNy-i szél megélénkül, délután egy-egy erős széllökés is lehet. Estére mérséklődik a légmozgás.
Reggelre 0, +2 fokig hűl a levegő, talaj menti fagy is valószínű, délután 9 fok körül alakul a hőmérséklet. Az este és az éjszaka első fele telik erősen felhős idővel, hajnal felé már inkább a gyengén felhős égbolt lehet jellemző. Csapadék nem várható. A Ny-ÉNy-i szél mérsékelt lesz.
FRONTHATÁS
Hétfőn a vasárnap érkezett hidegfront hatása még mindig meghatározó lesz.
TÁVOLABBI KILÁTÁSOK
A szerdai ünnepen sem számíthatunk szélcsendes időre. Napközben élénk DNy-i szél várható amely estefelé mérséklődik ugyan de nem áll le teljesen még éjszakára sem. Napos idő várható felhősebb időszakokkal, csapadék nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 fok közelében alakul, estére 6, 8 fokra számíthatunk.
Csütörtökön felhősebb idő várható, inkább szűrt napsütés valószínű, csapadék napközben nem fordul elő. Pár fokot emelkedik a nappali felmelegedés. Pénteken időnként növekszik meg a felhőzet, kis eséllyel lehet zápor. A hétvégén szombaton ígérkezik több napsütés, csapadék nem valószínű, a hőmérséklet csúcsértéke 14, 15 fok körül alakulhat.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
