Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2017. Szeptember 29. 07:46, péntek | Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu

Szent István Országa - kórustalálkozó Székesfehérváron

Szent István Országa - kórustalálkozó Székesfehérváron

A székesfehérvári Primavera Kórus 2017. október 7-8-án házigazdája és szervezője lesz a már hagyománnyá váló „Szent István országa - Boldogasszony országa” kórustalálkozónak.

A fellépők az idei programot a kettős Kodály-jubileum jegyében állították össze.

A találkozóval emlékeznek országunk ezer évvel ezelőtti, sorsdöntő történelmi helyzetben való égi felajánlására, amelynek ábrázolása Fejér megye címerében is megjelenik.

A galántai Kodály Zoltán Daloskör és a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság is Fehérvárra érkezik.

Az ünnepi hangverseny október 7-én szombaton 17 órakor kezdődik a Városház téri Szent Imre templomban, majd a koncert után a 110 énekes átvonul a Nemzeti Emlékhelyhez, a Szent István építtette Nagyboldogasszony bazilika romjaihoz, ahol előadják a Boldogasszony kórusművet és koszorút helyeznek el Szent István és Árpád-házi királyaink nyughelyénél. Az estén a Városház téren fényfestés emeli az ünnepi hangulatot.

Vasárnap a galántai énekkar a fehérvári Bazilika nagymiséjén, a veszprémi kórus a Fő utcai Ciszterci templomban, a Primavera kórus a Felsővárosi templomban teljesít énekével miseszolgálatot.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.