Hírek
2023. Július 01. 07:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Szijjártó Péter: a jelenlegi világgazdasági változások bizonyítják a keleti nyitás sikerét

A jelenlegi világgazdasági változások bizonyítják a keleti nyitás stratégiájának helyességét, amelynek nyomán mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává - mondta.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai Wanhua tulajdonában lévő BorsodChem Zrt. üzemátadásán arról számolt be, hogy a vállalat 160 milliárd forintos beruházássorozata nyomán új hőerőművet és három vegyi üzemet, 240 ezer tonna éves kapacitású nitrobenzol üzemet, 200 ezer tonna kapacitású anilin üzemet és 90 ezer tonna éves kapacitású tömény salétromsav üzemet létesít 1,4 milliárd forint állami támogatással.
Kiemelte, hogy az utóbbi években történelmi jelentőségű átalakuláson ment keresztül a világgazdaság, és ennek egyik legszembetűnőbb eredménye a Kelet szerepének rendkívüli megnövekedése.
Rámutatott, hogy Kína bruttó hazai terméke (GDP) mostanra meghaladta az Európai Unióét. Mint mondta, 2010-ben Kína részesedése a világ GDP-jéből még csak 8 százalék volt, mára azonban ez 18 százalékra nőtt. Arra is kitért, hogy ekkoriban globálisan a beruházások 81 százalékát nyugati, 19 százalékát pedig keleti tőkéből finanszírozták, mára azonban ez az arány is megfordult.
"Mindez világosan megmutatja, hogy a világon immár a második legnagyobb gazdasággal rendelkező Kína szerepe megkerülhetetlen és kritikus fontosságú a világgazdaságban" - közölte.
"Ezek a változások aláhúzzák a tizenhárom évvel ezelőtti döntés helyességét, amely a keleti nyitás gazdaságpolitikai stratégia megindításához kapcsolódott" - tette hozzá.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává. Ennek alátámasztására tudatta, hogy 2020 után idén is Kínából érkezik a legtöbb beruházás hazánkba.
Hangsúlyozta, hogy ennek következményeként a kétoldalú kereskedelmi forgalom is rekordot döntött 13 milliárd dollárral tavaly.
Kiemelte, hogy Magyarország a kontinensen a legjobb beruházási környezetet biztosítja a kínai vállalatok számára.
"Bár Európában, főleg annak nyugati felében, zajlik egy képmutató vita arról, hogy hogyan kellene a kínai és az európai gazdaságot szétválasztani egymástól, azonban amikor ezekért a kínai beruházásokért versenyzünk, amelyek rendszerint high-tech megoldásokat, magas hozzáadott értéket és sok-sok munkahelyet hoznak Magyarországnak, akkor általában a nyugat-európai országok a vetélytársaink" - fogalmazott.
A miniszter aláhúzta, hogy ezen beruházásokat "a nagy nyugat-európai országok ugyanúgy szeretnék maguknak megszerezni, mint mi, csak mi nem állítjuk ennek az ellenkezőjét".
"Sőt, Magyarország a keleti és nyugati vállalatok fontos európai találkozási pontjává vált, és ebből a tényből már nagyon sok haszna származott Magyarországnak. Mi megmutattuk, hogy igenis lehetséges civilizált együttműködés Kelet és Nyugat között, és igenis lehetséges úgy tekinteni a kelet-nyugati munkamegosztásra, mint egy lehetőségre, mint egy esélyre, és nem pedig úgy, mint kockázatra vagy fenyegetésre" - tette hozzá.
Kiemelte, hogy a vállalat úgy bővíti a kapacitásait, hogy közben a károsanyag-kibocsátás csökkentéséről is be tud számolni.
"Magyarország esetében ez az elmúlt évek egyik legfontosabb vívmánya. Mi, magyarok, soha nem ideológiai, politikai kérdésként tekintettünk a környezetvédelemre, hanem praktikus, pragmatikus, gyakorlati célkitűzésként" - szögezte le.
Rámutatott, hogy hazánk egyike a világ azon huszonegy országának, amelyek úgy voltak képesek növelni gazdasági teljesítményüket, hogy közben csökkentették a károsanyagok kibocsátásukat.
Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar vegyipari teljesítménye tavaly 33 százalékkal bővült, s ezzel átlépte a tízmilliárd forintos álomhatárt, ráadásul a szektor 56 százalékos exporthányaddal dolgozik.
"A Borsodchem beruházása, a Wanhua és Magyarország együttműködése újabb világos jel arra, hogy Magyarország és Kína kétoldalú kapcsolatai dinamikusan fejlődnek, és most ez a fejlődés az egyik biztosíték arra, hogy Magyarország nélkülözhetetlen szerepet töltsön be az Európai Unió jövőbeni versenyképességének és gazdasági növekedésének garantálásában" - mondta.
"Az európai gazdaság jövőjét alapvetően meghatározó elektromos autóipar és annak vegyipari háttere egy erőteljes európai-kínai együttműködésen nyugszik. Ha ez az együttműködés nincs, akkor Európa gazdasági teljesítménye a jövőben rendkívüli károkat fog szenvedni" - mutatott rá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.