Hírek
2016. Március 25. 07:36, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Szociális farmok jöhetnek létre Magyarországon

Külföldön már jól működő szociális farmok jöhetnek létre Magyarországon a közeljövőben, a program célja a többi között, hogy a passzív ellátásban lévő hátrányos helyzetűeket bevonják a mezőgazdasági munkába,
a helyi gazdaságba és vonzóbbá tegyék a vidéki környezetet - közölte a Szimbiózis Alapítvány vezetője az MTI-vel.
Jakubinyi László elmondta: szociális farmok indítására az idei év második felétől van lehetőség. Hozzátette, a tervek szerint néhány éven belül akár ezer szociális farm, így országosan több ezer munkahely is létrejöhet.
A létesítéshez két fél szükséges: mezőgazdasági kistermelő és szociális szolgáltató, intézmény, utóbbi a hátrányos helyzetű célcsoportját viszi a gazdához - mondta, megjegyezve: speciális eset, amikor a szociális intézmény maga kezd el mezőgazdasági programot, például munkaterápiás céllal.
A farmoknak köszönhetően bővülnek a szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi szolgáltatók, intézményfenntartók rehabilitációt és foglalkoztatást biztosító lehetőségei is - hangsúlyozta.
Az alapítvány ügyvezetője elmondta: a program lényege, hogy növeljék a hátrányos helyzetű csoportok öngondoskodó képességét, javítsák az életminőségüket azáltal, hogy bekapcsolódnak a helyi gazdaságba, hozzájárulva ezáltal a vidék gazdasági potenciáljának, megtartó erejének erősödéséhez. Kiemelte, hogy a farmok létrejötte előnyös a gazdáknak is.
Utalt arra, egy brit felmérés szerint a vizsgált szociális farmon befektetett minden egyes fontnak a 3,77-szerese térült meg társadalmi haszonban.
A szociális farmokon a hátrányos helyzetű emberek elsősorban mezőgazdasági típusú munkákat végeznek majd a termeléstől a feldolgozáson át a szolgáltatásokig (például agroturizmus, ezen kívül oktatási, szociális, egészségügyi vagy foglalkoztatási programokat, szolgáltatásokat biztosítanak) - közölte.
Jelezte, ezek fenntartója lehet egyéni vállalkozó, gazdasági társaság és egyéni cég, őstermelő, szociális szövetkezet, az állam szociális intézményi fenntartói feladatainak ellátására a kormány rendeletében kijelölt szerv, helyi önkormányzat, illetve társulásai, civil szervezet, egyházi jogi személy.
Jakubinyi László emlékeztetett: Magyarországon 2003-ban a munkaügyi minisztérium háttérintézményén, a Fogyatékosok Esélye Közalapítványon keresztül, különféle pályázati források támogatásával program indult a hazai "autistamajorságok" létrehozására és fejlesztésére. A szociális farm mozgalomban tízéves tapasztalat áll tehát rendelkezésre - jegyezte meg.
Hozzátette, hogy már vannak elszigetelt jó gyakorlatok, a cél ezek megerősítése és új kezdeményezések támogatása. Beszámolt arról is, hogy alapítványuk miskolci Baráthegyi Majorságába tavaly harminc helyről érkeztek érdeklődők az egyhetes, intenzív (bentlakásos) szociálisfarm-képzésre, amelyet az idén is terveznek megrendezni.
Az ügyvezető szólt arról, hogy a szociális farmokat európai uniós forrásokból tervezik létrehozni. A vidékfejlesztési programnak a Szolidáris gazdálkodás együttműködései című pályázati konstrukciója kimondottan a szociális farmok létrehozását hivatott elősegíteni, a pályázatok beadási határideje 2016. október. Emellett a társadalmi vállalkozások fejlesztéseit célzó programban is lesz hasonló tevékenységre lehetőség.
A szociális farmokat országjárás során népszerűsíti a Szimbiózis Alapítvány. Szolnok, Pécs, Szabadszállás, Komárom, Galambok, Hernádszentandrás után a roadshow következő állomása április 1-jén Gödöllő, a Szent István Egyetem, ahol a felsőoktatásba is be szeretnék építeni a szociális farmok sajátosságait. Április 15-én Budapesten tartják a Szociális Farm Szövetség alakuló ülését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.