Hírek
2017. Október 02. 04:33, hétfő |
Helyi sport
Forrás: szekesfehervar.hu
Szoros meccs, egygólos Volán-vereség Linzben
A Salzburg legyőzése után az újabb bravúr nem jött össze a Fehérvár AV19-nek.
- A Linz vendégeként is szoros meccset jászott Benoit Laporte csapata, a végén hajtott az egyenlítésért, de a pénteki egygólos győzelmet most egygólos vereség követte.
A Linz a dobogón állt a forduló előtt, de csak két ponttal volt több a neve mögött a rendkívül szoros bajnokságban, mint a Volánnak. Vagyis egy győzelemmel előzhetett volna a Fehérvár, erre még két harmad után is megvolt minden esélye.
Az elsőben egyik csapat sem tudott betalálni, a másodikban a Linz szerzett vezetést. A jó szezont futó Szabó Dániel góljával postafordultával jött a válasz, a döntés tehét az utolsó játékrészre maradt. Sőt, annak is a végére, mert már csak hét perc volt vissza, amikor a hazaiak ismét gólt ütöttek, és mivel négy perccel később is betaláltak, úgy tűnt, eldőlt a meccs. Csakhogy a Salzburg ellen duplázó Music erre a meccsre is tartogatott egy gólt, az utolsó percen belül szépített. Ekkor emberelőnyben volt a Volán, de csak mert a kapuból Rajna lekorcsolyázott - a meccsen ugyanis nem állítottak ki linzi játékost.
Nem maradt idő többre, kikapott a Volán, amivel visszacsúszott az utolsó helyre, de a hétvégi két mérkőzés alapján nem kell szégyenkeznie.
Linz - Fehérvár AV19 3-2 (0-0, 1-1, 2-1)
Gól: Lebler, Moderer, Hofer, illetve Szabó D., Music.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
