Hírek
2018. Június 10. 14:34, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti/fotó: pixabay
Több mint 200 ezer gyerek táborozik idén nyáron

Több mint 200 ezer gyerek fog legalább egy hetet táborban tölteni a nyáron - mondta a Taborfigyelo.hu vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Tóth Béla elmondta, idén az informatikai és programozó táborok a legnépszerűbbek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy itt sem egész nap gép előtt ülnek a gyerekek: három-, négyórás oktatás után szabadidős tevékenységeket szerveznek a résztvevőknek. Már 6-8 éves gyerekeket is várnak programozó táborokba, az sem szükséges, hogy olvasni tudjon a gyerek - mondta.
A második legnépszerűbb tábortípus a idegen nyelvi, valamint a katonai, "military" tábor. Utóbbiban a katonai élet rendjével, a harcászati stílusokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek. Tóth Béla érdekességként elmondta, hogy a katonai táborokba jelentkező gyerekek 60 százaléka fiú, 40 százaléka lány.
A Taborfigyelo.hu vezetője kitért arra is, hogy oldalukon tematika, ár, földrajzi hely, korosztály és naptári nap szerint is lehet keresni a táborok között. Mint elmondta, idén már több mint 1200 táborturnusból lehet választani.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.