Hírek
2017. Szeptember 20. 18:18, szerda |
Helyi
Forrás: szekesfehervar.hu
Több mint harminc szervezet mutatkozik be a X. Székesfehérvári Civil Napon
Harmincnál is több, különféle tevékenységeket folytató civil szervezet mutatkozik be a Székesfehérvári Civil Napon, szeptember 23-án, szombaton 9 és 16 óra között a Városház téren.
A hagyományos őszi rendezvény kapcsolatteremtési és együttműködési lehetőséget biztosít a civil szervezetek számára, amelyek e napon bemutathatják tevékenységüket a város lakosságának. Az eseményről szerdán sajtótájékoztatón számoltak be a Hiemer-házban.
A tavalyi civil napon is sokan voltak a Városház téren.

„Az évről évre érdeklődők sokaságát vonzó Székesfehérvári Civil Nap kiváló alkalmat kínál arra, hogy a különféle alapítványok, egyesületek találkozzanak egymással, kicseréljék tapasztalataikat, és arra is, hogy megmutassák a lakosságnak, milyen sokrétű munkát végeznek a hétköznapokban, és ezzel valójában milyen sokat tesznek hozzá Székesfehérvár életéhez, sikeres működéséhez.” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Molnár Tamás, Székesfehérvár civil és ifjúsági tanácsnoka, aki hozzátette, az idei alkalommal tematikusan az önkéntességet állítják középpontba, hiszen a civil szervezeteknek célja az önkéntesek toborzása, hiszen ezzel saját erőforrásaikat tudják növelni.
Tehát a látogatók, a megismerésen túl, érdeklődésüknek megfelelően be is kapcsolódhatnak a civilek munkájába. Molnár Tamás elmondta még, hogy a rendezvény egyik célja, hogy elősegítse az önkéntesség kultúráját, mind több olyan felhívás legyen, amely megszólítja a fehérváriakat.

Farnady Judit, a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy a Civil Napra készülve előzetesen egy rövid kérdőív segítségével megkérdezték az egyesületeket, alapítványokat a tevékenységükről és az önkénteseikről. Ez alapja lesz egy játéknak, amely elősegítheti a kapcsolatok fejlődését, új együttműködések kialakítását. Ezen kívül több olyan projektötletet is bemutatnak a rendezvényen, amely társadalmi problémákra adhat hatékony választ illetőleg egy a generációk együttélésével kapcsolatos interaktív programot is szerveznek.

„Az elmúlt esztendőkben egyre több civil szervezet, egyre színvonalasabb programokkal jelent meg a Belvárosban” – fogalmazott Pisch Norbert, az ART Kulturális Egyesület elnöke, aki elmondta még, hogy idén csoportosítják a szervezeteket, azaz tematikusan jelennek meg például a szabadidő eltöltésével, a zöld témákkal, egészséggel vagy a családdal foglalkozó civilek. Hasonlóképpen a programokat is „blokkok” szerint csoportosították, azaz a délelőtti órákban inkább a kisgyermekes családokat várják a térre, majd fokozatosan egyre fajsúlyosabb témák kerülnek terítékre, végül, levezetésképpen a programok sorát könnyűzenei koncertek zárják.

A Civil Nap megnyitója szombaton, 9 órakor kezdődik a Városház téri színpadon, ahol lesznek koncertek, kreatív és szórakoztató gyermekrendezvények, illetve a fogyatékossággal élők világára érzékenyítő programok. A Székesfehérvári Civil Nap szombaton 16 óráig várja látogatóit a Városház téren.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
