Hírek
2017. Június 15. 08:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Vallott a Teréz körúti robbantó - rendőrpisztolyokat akart szerezni
Rendőrpisztolyokat akart szerezni, ezért támadott szeptemberben két járőrre, de az általa összeállított pokolgép hatásaitól megijedt - közölte védője útján a Teréz körúti robbantó a Magyar Hírlappal.
P. László a nyomozóknak eddigi kihallgatásain nem beszélt indítékairól, azokról kizárólag a napilapnak számolt be.
Szikinger István védő beszámolója szerint a bűncselekménnyel gyanúsított P. László állítása szerint - nem akart végezni a járőrökkel, és maga is megdöbbent, amikor látta, hogy a bomba milyen súlyos sérüléseket okozott a fiatal rendőröknek. Az eddig kizárólag a napilapnak tett nyilatkozata szerint a fiatalember a fentiek miatt nem vette el a sértettek fegyvereit, hanem elsietett a helyszínről. P. László azt üzente, hogy a szolgálati pisztolyokkal nem akart bűncselekményt elkövetni, azokra azért volt szüksége, mert már hosszú ideje nem érezte biztonságban magát.
A fiatalember a napokban ugyancsak kizárólag a Magyar Hírlapnak számolt be arról, hogy gyermekkora óta próbálják meg nem nevezett, evilági erők rákényszeríteni az akaratukat, e folyamatnak köszönhető, hogy szeptemberben rendőrökre támadt Budapesten.
A gyanúsítottat kétszer vizsgálták az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, ahol épelméjűnek minősítették. A huszonnégy éves P. Lászlót legutóbb májusban hallgatták ki a nyomozók, de nekik eddig egyik fent említett körülményről sem tett említést - olvasható a csütörtöki Magyar Hírlapban.
Fotón a gyanúsított az elfogáskor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 13:00, csütörtök | Belföld
MVM: az érkező földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapnak tájékoztatást az ügyfelek
2026. Február 26. 12:00, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter német beavatkozási kísérletekről beszélt a magyar választásokba
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
